Rokon

Arra kellett rájönnöm, hogy lényegét tekintve mindig csak egy álomvilágban élünk. A barokknak volt tételmondata az "élet álom", de lehet, hogy nem is csak egy légből kapott szlogen mindez. Bár sok olyan dolog megtörténik, amit azért álmomban sem gondoltam volna.

Oscar Wild ugye azt mondta, a jó barát nem hátba döf, hanem mellbe. A homokozóban eltöltött idő alatt ő valószínűleg nem is gondolt a családi tényezőre. Pedig akkor ez a nemes mondata biztos folytatásra lelt volna. Hiszen kiderülhet, hogy akit szerettünk (vagy még talán mindig), az összejön egy rokonunkkal. Végül is, családban marad, még ha ez eddig csak a cigányoknál is volt értelmes mondat. :)

Az ember gyomra pedig összeszűkül. Aztán rájön, hogy ennél kijózanítóbb dolog nincs is. Hiszen rá kell döbbenjen, hogy bizony elmúlt. Bár ő még az egyik parton áll a gyomrát szorító görcsben, de a másik már régen elsétált mellőle. És csak halad a túlparton, hátra sem nézve.

És jön a düh és elkeseredés, a "hát miattam miért nem tudott megváltozni", a "nem is szeretett egyáltalán" és minden egyéb fájdalmas dolog. Majd jön a belenyugvás, hiszen lehet, hogy éppen a rokonra van szüksége a régi szerelemnek, mert a rokon majd kinyitja a szívét, amire mi nem voltunk képesek. Lehet, hogy a rokon miatt majd meg tud változni. Lehet, hogy a rokon számára a nagy ő. Igen, mi akartunk azok lenni. De nem szabad ebbe befásulni. Nem mi lettünk azok. Fel kell hát állni és nekünk is továbbmenni egy másik úton. Szívünkben elrakva mindent. És azt kívánni, hogy legyenek boldogok. Ami velünk nem sikerül, mással miért ne sikerülhetne.

Sok boldogságot hát. És mindenkinek jó utat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.