Hiába az inszomnia. A lelket meggyalázó és földúló honvágy. Nem léphetek túl árnyékomon. Nem radírozhatom ki magam a lét rajzlapjáról. Csak gondolatban andaloghatok mélyet szippantva a levegőből. Lábam ezeréves mozaikokon lépdel, szorít a sikátor dacos csöndje, szemem…

A pályaudvar sárga reggeli derengésében járok-kelek. Nem tudom, mi vonzott ide. Várok egy vonatot. Az emberek sietnek vagy épp elméláznak, a mozdonyok a távolságok presztízsével érkeznek olyan tájakról, melyek után fájnia kell a szívnek. A kijárat előtt egy hegy magasodik.…

Eljutottam a tűréshatárom szélére. Állok a mezsgyén és csak nézelődöm. Várom, hogy valamelyik irányba továbblendüljek. Az ember mindig csak akkor kezdi el értékelni, amije volt, amikor már elvesztette. Mert akkor nem tűnt fel, hogy bár nem volt felhőtlenül boldog, de lényegét…