Hó, avagy az ember végtelen nagyképűsége

Teljesen paradox módon tegnap az emberi jóságból és a végtelen ostobaságról is példát kaphattunk. Egyrészt örül a szívem, másrészt háborog az agyam. Történt ugyanis, hogy március idusára nem kevés hó esett le az ország egész területén (itt zárójelben jegyzem meg, hogy azért ne csak Nyugat-Magyarországot szánjuk már borzalmasan, amikor a nyomorult keletiek a hó előtt egy napig ónos esőt kaptak, olyannyira, hogy Debrecenben még áram sem volt, a víz azonnal lefagyott, a villamosok keresztbe álltak a síneken, de erről mintha nem lehetett volna olvasni sehol...).

És mi hűek maradtunk jó magyar szokásunkhoz, egy hópehelytől is azonnal beszartunk. Bár most azért valóban tetemes hómennyiségről kell beszélnünk. Csakhogy erről a hóról már beszéltek a kedves meteorológusok egy hete, mégis mindenki úgy elhűlt a fehérség láttán, mintha az angyal közölte volna velük, hogy terhesek. Mert nagyszerű, hogy a közútkezelő már a busókkal elüldözte a hófogókat az utak mellől, de talán egy ilyen jóslat hatására legalább a látszatát fenntartottam volna, hogy gondoltam rá, visszateszem őket. Aztán ott voltak a jó öreg hókotrók is, akik röpke egy napos késéssel mintha munkába álltak volna. Akkor aztán persze már ők is elakadtak, meg rá lehetett a sötétségre is fogni, miért nem csinálnak semmit (szintén halkan jegyzem meg, hogy ha több kilométeres autósorfal állt, és nem is mindenki kapcsolta le a fényszóróját, akkor mégis miért kellett félni a sötétben...).

Aztán persze ott van a mi fantasztikus hadseregünk és a katasztrófavédelem, amit kedves Pintér urunk volt oly kegyes másfél (!) nappal a több ezer ember hóba fagyása után bevetni. Aztán jött az a remek húzás, hogy SMS-ben nyugtassák az embereket, mert az biztos nagyon jól esik nekik, hogy a Belügyminisztérium gondol rájuk (rám nem, én meg is halhatok felőlük, vagy a Telenor felől...). Írnak egy magának teljesen ellentmondó két mondatot, miszerint NE hagyd el az autót, DE szállj át másikba. Érted. Ha már 26 órája lefagynak az ujjaid a hidegben, legalább egy kis fejtörővel elszórakoztatnak, hogyan is oldd meg ezt. Jobb, mint a zártszoba-rejtélyek, állítom.

E kapcsán persze azonnal elkezdődtek a „szellemesebbnél szellemesebb” beszólások és mémek osztogatása a neten, mert miért is ne lehetne a meleg szobából megmutatni a világnak, hogy egy suttyó állat vagyok. És miért ne mutatná meg a többi barátom a suttyóságát azzal, hogy ezeket még meg is osztogatja, mert ez milyen poénos már.... Nos, az ilyenek a bizonyítékai annak, hogy nem minden majom mászott még le a fáról, akinek telefon vagy számítógép van a kezében. Darwin papa: zokognál, ha ezt látnád. De lényegét tekintve nem rúgták fel az evolúciós láncot, hiszen ők csak előemberek, csak kicsit másképp. Úgy néznek ki, de mégsem azok.

Ehhez fűződik az emberi hülyeség 2.0 is: a Facebookon nagy bőszen elkezdték posztolgatni a jó emberek azt, hogy Amerika 14 darab B52 gépet küld majd ide, amiről segélycsomagokat dobálnak majd az elakadt embereknek, no meg jön 10 Hummer az Arab Emírségtől, meg hogy kicsiny hazánkat DEFCON DELTA szintre emelték. Kérdezem én azokat, akik ezt megosztották: mi úszkál az agyuk helyén, hogy az ilyeneket elhiszik? Amerika úgy szar le minket, hogy az csak placcsan, az Arab Emírség meg csak max onnan tudja, hogy van Magyarország, hogy elárasztottuk őket (is) celeb kurvákkal. És itt jegyezném meg nagyon halkan: Defcon Delta egyébként nem létezik, a Defcon-szinteket számokkal jelölik, és nem katasztrófahelyzetet, hanem háborús készültséget jeleznek az amerikai hadseregnél. Szóval bravó.

Emberi hülyeség 3.0 – Orbán Viktor (aki 2012. januárjában azt mondta, nem moshatja a kezeit az állam, ha a katasztrófavédelemben nem megy minden flottul ezentúl) meglátogatta az operatív törzset. Amiről persze fotók is készültek. És hopp, mint ad Isten, nem az OMSZ fantasztikus, állami pénzből támogatott kis térképét használják a kedves kis bácsikák, hanem az Időképét. Akkor meg minek is fizetünk egy csomó idiótát, aki a tegnapi időjárást sem tudja? Nincs több kérdésem, köszönöm. Abban biztos vagyok, hogy a kormány csúfosan leszerepelt ezzel az egész történettel, a késlekedésekkel, és bevallom, azért Viktorunk beszéde is felbaszta az agyam, amikor nagy lakomát csap a Kossuth-díjasok tiszteletére, majd odavágja, hogy mindenkinek jó étvágyat, egyenek sokat. Miközben pontosan tudta, hogy odakinn milyen a helyzet, hogy hány ezer ember ül a kocsijában vagy ideiglenes melegedőkben. Értem én, hogy egymás kitüntetgetése olyan nagyszerű és fontos, hogy elhalasztani se lehetett volna (bár miért is nem???), de akkor talán egy kis emberséget lehetett volna belevinni. (kész öröm, hogy a nagy érdemrendek osztogatása közben azért minden havernak jutott egy plecsni, olyannak is, aki igazából lószart nem tett még az országért, csak épp a baráti médiumok egyikéhez tartozik...). Na, de ez aztán tényleg csak egy nagy-nagy zárójeles megjegyzés volt.

Szóval ők „jól laktak”, míg a felébresztett katonák, katasztrófa-védelmisek, no meg a több száz önkéntes dolgozott és próbálta kiszabadítani az autósokat. Igen, arról is lehetne napestig veszekedni, hogy miért indultak útnak, amikor tudták, hogy milyen idő lesz. Nos, ebbe a vitába én nem akarnék belekeveredni, mert bizony, velem is megesett már nem egyszer és nem kétszer, hogy ilyen körülmények között is utaztam. Mert muszáj voltam. Az egyetem és a család is várt. Utaztam már Debrecen-Budapest viszonylatban 6 órát, úgy, hogy közben a nagy puszta közepén álltunk két órát, és a vonaton ki kellett kapcsolni a fűtést. És volt, hogy a hóhelyzet miatt apukám jött fel értem, hogy hazamenekítsen. Szóval van az a belső kényszer, amikor az ember csak reménykedni tud, hazaér, de akkor is elindul.

Meg kell azért jegyezzem, a média is leszerepelt úgy, ahogy van. Első nap legalábbis mindenképp. Az, hogy csak a kis helyi rádiók voltak képesek valódi információkat szolgáltatni, az röhej. Elhiszem, hogy a fasza tuctuc zene kifizetődőbb, mint egy hír beolvasása, meg no már miért is várom én el egy hírszerkesztő munkába állítását estére.. Nem is tudom. Talán mert ha HIVATÁSA lenne, nem csak a munkája az újságíróknak, akkor talán önszántukból is benn maradtak volna. De egyszerűbb a mellünket verni, hogy pfú, az MTI-ből ennyi hírt tudtunk kitenni, mint átnézni a többi híradást. Médiamunkások: szart se értek. (ismétlem: tisztelet a kevéske kivételnek).

Az emberek viszont páratlan összefogásról tett tanúbizonyságot – megint. Igen, általában önzőek vagyunk, meg szemetek és megcsaljuk egymást meg átvágjuk a palánkon és igen, sokszor vagyunk „tipikus magyarok”, hogy ha nekem már, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Az elmúlt két napban azonban nem ez volt a fontos. Hanem hogy az emberek szervezkedtek, osztogattak, csomagoltak, mentettek, körlevelek mentek, üzeneteket adtak át. Aki két kezével nem is tudott részt venni, az is folyamatosan figyelte a híreket. Együtt dobbant az ország szíve. (persze, volt egy kis szívritmuszavara, de na, az csak még szebbé tette a többi dobbanást).

Leborultak legalább két napra a sztereotípiák, mert a felfújt ajkú plasztikbaba ugyanúgy elrohant a boltba élelmet venni a rászorulóknak, mint az Audi A6-os csávó. Ők megtanultak adni, akik pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, megtanultak bízni és elfogadni. Mindkettő végtelenül nagy és fontos lecke volt. Sajnálatos, hogy csak ilyen nehéz feltételekkel vagyunk képesek tanulni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.