Cupido, te gyáva nyúl

Ha egy férfi elcipel minket és megnézet velünk egy rakás házat, akkor joggal hihetnénk, hogy a kapcsolat tart valamerre. Legalábbis egy ideális világban, egy ideális korban. Ebben az utópiában a nő már a mirtuszkoszorút keresné valamelyik felkapott esküvői szalonban, a férfi pedig azt próbálgatná, milyen szavakkal és milyen testpozícióban kérje meg a nő kezét.

Mivel mi nem a Nirvanában élünk, így a mi történetünk vége a törvényszerű pofára esés. Amikor a pasi be akar mutatni minket a szüleinek, csak hopsz, anyuka éppen most kapott el valami durva fertőzést, majd a munkahelyen megsokasodnak a feladatok, és azt vesszük észre, hogy a mirtusz elhervadt, a pasi meg felszívódott valami egészen más nővel. Mi meg csak ülünk és bámulunk bambán, és nem értjük, a mi tökéletes világunkban ez hogyan is eshetett meg.

Pedig megesik. Mindenki ismer legalább egy olyan nőt, aki azt hitte, holnap már könnyes szemmel fog igent mondani a tökéletes Álomúrnak, fura mód, egy hét múlva mégis egyedül ébredt az ágyában. Több ezer, több tízezer nő él akár ebben a városban is, akik szépek, okosak, erősek, és mégis magányosak. Nem mindannyian egyedülállók, de ez egy másik kérdéskör.

Ma már senki sem reggelizik a Tiffanynál (óóó, de szép is volt), és nincsenek mély és emlékezetes viszonyok sem. Ehelyett csak egy gyors kávét lögybölünk magunkba, és a legtöbb viszonyunkat igyekszünk minél hamarabb elfelejteni és még mélyebben hallgatni róla. A szerelem nyilasa bizony felvette a nyúlcipőt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.