Maci vs. ringlispíl

A szerelem tényleg azt jelenti, hogy az embernek igazodnia kell a másikhoz? A szerelem jeligével el kell viselnünk mindent? A megcsalást, a megaláztatást, vagy hogy nem kezelnek minket királynőként, esetleg még olykor "lehisztispicsáznak" is?

A szerelemben, a kapcsolatban valóban az a jó és helyes, ha az ÉN feloldódik a MI-ben? Nem sokkal értékesebb, ha két ÉN találkozik, és mindvégig megmaradnak ÉN-nek, de úgy, hogy közben kiegészítik a másikat, nem behódolnak és nem adják fel önmaguk?

Ez persze veszélyes is. Hiszen lehetünk mi önzőek, lehetünk csapodárak. És nem várhatjuk el, hogy ezt a másik elfogadja. Lehetünk ÉN-ek, de csak úgy, ha azzal nem okozunk fájdalmat a másiknak. Ha nem verjük a mellünk, hogy márpedig mi így vagyunk tökéletesek, nem akarunk megváltozni, fogadjon csak el minket így a világ és persze a másik is.

De vajon szeretjük a másikat, ha képesek vagyunk bántani? Ha elvárjuk, hogy mosolyogva állja, hogy arcul ütjük? Hogy elvárjuk, ő üljön otthon és várjon minket, míg mi önmegvalósítunk, míg mi karriert építünk, míg mi sütkérezni akarunk a bókok és elismerések fényében, míg befigyel egy-két flört vagy talán kósza numera? Persze aztán bűnbánóan hazakullogunk, azt mondjuk, egész nap rá gondoltunk, de tényleg, ő álmaink társa, imádjuk, szeretjük, míg élünk, vele akarunk maradni. Csak közben meg ott sikít az ÉN, akiről nem vagyunk hajlandóak lemondani. Mert egyszerűbb elfogadni a felkínálkozó lehetőségeket, a terpeszben fekvő-járó nőket, a csábosan suttogó férfiakat, mintsem azt mondani az ÉN-nek, hogy kuss, nekem Ő sokkal fontosabb annál, mintsem elveszítsem, csak mert a hormonok csatába hívnak. Én őhozzá akarok tartozni, őhozzá akarok hazamenni, azt akarom, hogy Ő boldog legyen. Mert akkor ÉN is az leszek. Vele együtt.

Sok olyan férfit ismerek, akinek az életében jönnek-mennek a nők. Mindegyiket megcsalják az éppen akkor előttük elmenővel. Melegváltás van az ágyukban. Van, akit vár otthon asszony, van aki pusztán a macsó Casanova felelőtlen életét éli. Mindegyiküknél azt gondoltuk, egyszer biztos szerelmes lesz. Egyszer mindenki szerelmes lesz, jön majd egy szép, okos, vicces nő és ő kell majd csak egyedül. De számos szép, okos és vicces nő megfordult az életükben. De egyikhez sem bírtak hűek maradni. Nem lettek szerelmesek. Ezek a férfiak elérhetetlennek képzelik magukat. Nem is akarnak járni senkivel. Nem érdekli őket a romantikus elkötelezettség. Nem akarnak egy másik személy lelkének részei lenni. Csak a gyors numerára vágynak, hazudnak néhány kedves mondatot, és el is felejtik a nőket, míg újra fel nem áll nekik. Ők így boldogak.

Régen mindig szomorú lettem az ilyenektől. De mára megtanultam, hogy az, ami nekem tündérmesés álom, másnak rémálom. Nem mindenki vágyik a nagy Ő-re, nem mindenki elégszik meg azzal, ha csak egy emberhez bújhat oda. Van, aki csak a hatalmas nyereménymacira vágyik a vidámparkból, van aki meg a ringlispílre. A végén mind a kettő hányhat a vattacukortól.

That's all, folks.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.