Róma, az örök város
2012.12.10. 07:53
Van úgy, hogy az ember rátekint egy képre és emlékek tucatjai rohanják meg. Megtörtént és csak vágyott dolgok képei. És a szíve elfacsarodik az idő múlása miatt, és azért, mert érzi, van, ami már örökre elveszett.
De van, amit mindig megtehetek. Ránézek erre a képre, és gondolatban máris ott sétálok Róma utcáin, arcomat a napba fordítom, és így az árnyékok mögém kerülnek. És csak élvezem, hogy az vesz körül, amit szeretek. És emlékezetembe idézek egy régvolt képet, egy régvolt nótát, és már hallom is, L' aquila e il condor. Remélem, hogy a szövege pedig mégiscsak igaz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.