A reggeli város és én

Reggel öröm a városban mászkálni. Az emberek csak úgy tobzódnak a sokszínűségben. 40-es évei közepén járó rőtvörös nő, akinek a kabátján át a cipőjéig minden vörös, kusza hajába meg egy pillangós zöld csat, amit akkurátusan igazgat két percenként.

Akciós újságba elmélyedt fuksziakabátos szöszke, aki a villamosra sem bírt felszállni, csak egy vemhes csiga tempójában, hiszen nem vehette le a szemét a leértékel Ariel mosóporról. Miközben éppen elítélem magamban, a kezén megvillant a karikagyűrű. Éljen. Agyhalottak is házasodhatnak, így mindenkinek van remény.

Ott voltak ám a flörthuszárok, akik a szemükkel már a melltartó csatját oldják, amikor pedig megkapják az "ez most komoly? Te? Engem? Szánalmas vagy pajtás" fejet, duzzogva felhúzzák a válluk.

Séta és mosolygás, aminek meg is van az eredménye. Autójából majd kiesik a pasi. Gyors mustra: szép szem. Szép arc. Szép kéz. Szép óra. Jó stílus. Szép mosoly. Szép autó. Azt a k.. ez egy nagyon durván jó pasi. Szemezés, mosolygás, jóérzés. Aztán… aztán hoppá. Izé, bocsi, kedves lovag, de az egy…GYEREKÜLÉS??? Há bameg. Mosolyogjál a gyereked anyjára. Pöcsarc.

Séta, séta, rácsodálkozás, hogy azért mennyire gyönyörű is ez a város a reggeli ködben és az ősz varázslatos színeiben. Aztán a jó öreg, büdös és akolmeleg metró. Hipszterek, businessmanek és womanek, átlagemberek, tudományos-fantasztikus emberek.

Egy pasi hátát kihúzva áll a metró kellős közepén. Tüntet. Mert ő bizony olvas. Intellektüell szemüveg, melyet percenként megigazít, mert lássa ám mindenki, hogy Ray-Ban, nem holmi gagyinger szar a Tescóból. Aztán mivel kilevitálni csak nem tud, kénytelen leengedni a kezét. És mit olvas a mi önmagára nagyon igényes és orrát borzalmasan magasan hordó intellektüellünk? Coelhót. Pukk. Pukk, pukk, pukk. Így durrant ki a lufi.

Coelhot ugyanis megválasztották a világ legsekélyesebb írójának, bár már az író megnevezés is sok. Meg is van a véleményem (és a valóban intelligens emberek nagy hányadának) azokról, akik szerint Coelho az irodalom csúcsa és akiknek a polcán otthon csak az ő könyvei sorakoznak. Láttam már ilyet, komolyan! Egy Biblia és az összes Coelho. Szép párosítás volt.

Mindegy, van, akinek éppen ennyire futja a szellemi erejéből, van, akit tényleg szórakoztat és vannak mazochisták is, akik külön élvezik és egy legális változatát találták meg a nyilvános önkínzásnak. Kinek mi az ostor és ki hol használja…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.