Nem élni könnyebb

Van abban valami felemelően katarktikus, ha az ember 6 egész órát aludhat. Megriad hajnalban, hogy "elkésem, elkésem, annyi a dolgom", majd megrándítja a vállát és azt mondja: leszarom. Most alszom tovább. Aztán persze fél óra múlva felkel, mert nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy elintézendő feladatai vannak.

Már egy hónapja egyetlen szabadnap nélkül vonszolom magam a lét érthetetlen kérdései között. Kezdek nagyon kifáradni, és bár a testem még bírná, az agyam folyton sztrájkolni akar. Pedig már nincs is szakszervezet. "Minden a régi és semmi sem tudja megváltoztatni a megrekedt életet." Valamelyik szovjet írónál olvastam ezt anno (nem volt éppen szenzációs író, egyetlen regénye jelent meg, mondjuk az éppen eggyel több, mint nekem). De valahogy így érzem most magam. Küzdök és küzdök, és végül ugyanott állok, ahol egy hónapja. Mintha csak körbe-körbe futnék. Pedig gyűlölök futni.

Mind gyakrabban jut eszembe Weöres Sándor egyik verse. Sokáig az volt a kedvencem. Az utolsó sora az, hogy "Meghalni nem könnyű. Nem élni könnyebb." Ezzel lehet vitatkozni, hiszen ahogy a Kis herceg mondja: csak egy sárga villanás és vége. Ha ilyen egyszerű a halál, hogyan lehet egyszerűbb nem élni? Ezen elmélázva aztán egyszer csak egész életemmel feleltem. Hiszen oly sokan vagyunk, akik nem haltak még meg, de már nem is élnek. És talán nem is éltek sosem. Lassan kiradírozzuk magunkat a világ lapjáról. Elhalványulunk, elégünk, eltűnünk örökre. És soha senki sem fogja felkapni a fejét távozásunkra. Nem félünk már a haláltól sem. "Mert kígyómarástól csak az fél, kinek forró az ere."

Leülök hát a hűvösbe és elgondolkodom, lehet-e kévét kötni napsugárból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.