A barátság - nekem

Van az emberi életben olyan, amikor az ember - ha csak pillanatokra is - boldog. Olyan a szájáról a mosolyt le nem törölhető módon. Amikor csak ülünk a gép előtt és vihogunk, mint egy csitri. És igazából nem is értjük az okát.

Tegnap bizony sok mindenre jöttem rá. Az egyik legfontosabb dolog, hogy nem kell futni. Sehova és semmilyen értelemben. Mindig lesz valaki, aki majd fintorogni fog miattunk. De csak egy dolog számít: hogy mi mit gondolunk saját magunkról. Nem kell mindenkinek megfelelni. Mindenek előtt csak magunknak kell. Aztán meg jönnek a barátok. Nem a facebookos ismerősökre gondolok, bár tudom, hogy van, aki kéjes élvezettel posztolgatja boldog-boldogtalannak, hogy éppen milyen idézetet olvasott, ahelyett, hogy könyvet olvasna vagy hogy éppen milyet fingott, éppen hol van és hogy amúgy ő egy végtelenül hatalmas partiarc, aki csak pörög és pörög. Egyedül azt nem meri kiposztolni, hogy csak azért rohangászik, mert igazi emberi kapcsolatokat keres és mert befosna, ha egyedül kellene otthon lennie, magányosan.

Én nem félek kijelenteni: sok ismerősöm van, és kevés barátom. Mert nekem a barát nem az, aki évente egyszer kimondja hangosan a nevem. Hanem az, aki látott már fogszabályzóval és rövid hajjal, aki elviselte, hogy olykor felkiáltok álmomban, aki ott volt mellettem, amikor a földön feküdtem és meghalni akartam. És igenis, mindannyian lefeküdtek mellém arra a földre és nem kérdezték, meddig kell ott maradni.

Ők pontosan tudták, hogy ami volt, nem jó nekem. És féltettek, és elmondták a véleményük. De sosem kényszerítettek. És amikor nem hallgattam rájuk és újra megsérültem, nem mondták azt, hogy az ő barátság kvótájuk lejárt. Nem küldtek el, csak mert nem hallgattam rájuk. Csak újból megfogták a kezem, és megpróbáltak a víz felett tartani.

Az emberi élet értelme, hogy találjunk egy embert, aki feltétel nélkül elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Nekem szerencsém van. Én nem is csak egyet találtam.

Persze ez nem jelenti azt, hogy akkor most meghalok, a "Győztünk!" kiáltással az ajkamon. Olyan ez, mint a horcruxok. Kihelyezzük a lelkünk egy-egy darabját. És bizony van, akinél halála napjáig ott is hagyjuk. Mert biztonságban lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.