Szépség

Azt hiszem, nemsokára gyerekem lesz. Kistestvért kap ez a blog. Régi álmom volt egy parasztblog indítása, a trend nélkülieknek. Miközben nemes tömegközlekedésünkkel utazgatok, mindig elámulok az emberi leleményen. Na nem, mintha én matyóhímzés lennék kinézetre, de azért könyörgöm, van, amiben már a 10 kilós kislányok is extrán bénán néznek ki. 

Tegnap például egy nagyon kis tiptop lányka vonaglott el mellettem, a szokásos bunkó pesti módján, a fejem búbjától a sarkamig végigmérve, majd enyhén fitymáló szájtartással jelezte, bizony, megnyerte a versenyt (amibe én be se neveztem, szóval gratulálok neki).  A csajon egy tréninggatya-anyagból varrt szoknya volt (nem a suhogós jogging, hanem a jó régi elnyűhetetlen anyagból, aminek aztán tartása semmi), meg egy zöld csipkeutánzat felső. Szóval bement a Promodba és az első vállfát magára aggatta. Csak ha már márkabuzi vagyok, akkor miért nem tudok igényes is lenni? Kedves kislányunk ugyanis laza csípőforgatással és picsásan integető kézzel elvonult mellettem, világított fehér melltartója a sötét felső alatt, és még valami: egy óriási vörös címke. Mert a gyöngyömbogaram a cédulát már nem bírta kivágni a nem takaró felsőjéből, vagy inkább a melltartóból. Így a háta közepén volt egy vörös bilog. Hát, mit is mondjak. A skarlát betűt általában a mellükön kellett hordani a nőknek, most már átkerült a lapockára. Becsületére legyen mondva, ő legalább feltette. Sok lány bizony még erre sem veszi a fáradtságot. Bár lehet, hogy ma már a picsák korszakát éljük.

Miért van az emberiségnek mindig rendszerezési vágya? Imádunk kis cetliket ragasztgatni egymásra, pedig az értékrendek különböznek. Volt ugye a sárga csillag, sárga karszalag, vörös karszalag, vörös csillag, kokárda, skarlát betű, piros szalag, lila szalag, fehér szalag. És még iszonyatosan sok színt, mintát, alakot lehetne sorolni. Azt hiszem, tudom az életcélom: nyitok egy méteráruboltot és bizony beszerzek mindenféle anyagot. Úgy tűnik, az emblémák gyártása nem megy ki a divatból sosem.

Drága munkahelyemen a csinos lányok versenyeznek a piszkafa lányokkal, aminek az lett az eredménye, hogy bár mindenki eszik valamit, az általában vagy főzelék, vagy hús köret nélkül, esetleg csak zöldségköret. Vegyítés, tészta, sült krumpli? Dehogy. Azonnal meg is gyilkolnának. Tegnap sikeresen bevittem az életem egyik állandó férfijának csomagolt ételt, mert éppen futni kellett, az volt kéznél. Jön a kaja, kiöntöm egy tányérra. Jó istenes egy adag volt, még a szívdobbanásom is kihagyott egy pillanatra. Mire is odajön Piszkafa1, hogy "te ezt egyedül fogod megenni?". Nem, baszod, az üdvhadseregnek tálaltam, majd mindjárt jönnek a bakák. És közben arról megy a diskurzus, hogy de bizony mennyi kalória van és miben. Végigmértem rajtuk, végigmértem magamon, aztán az egyetlen ésszerű dolgot műveltem: egy ültő helyemben megettem az egészet. Vigyázva, hogy a sok gebe egyetlen falatról se maradjon le. A felénél már éreztem, hogy hánynom kell, mert tele vagyok, de csak azért is. És kéjes mosollyal néztem, ahogy szörnyülködve néznek és a szemük előtt kalóriatáblázatok pörögtek.

De könyörgöm már: a willendorfi vénusz is tudott szexideál lenni. A Botticelli-bigék is mind teltkarcsúak voltak, és bizony, ők voltak a kor playboy-nyuszijai. Az, hogy most eltolódott a szépségideál valami elcsökevényesedett, fiúsan vékony kép felé, azon én sürgősen elgondolkodnék. Lehet, hogy a plátói szerelem végre visszanyeri eredeti értelmét? Platón vajon megzavarodna most a sok kisfiús alkatú lány láttán és úgy döntene, inkább biszex lesz?

Vivamus, mea Lesbia, etqua amamus

hát, kb ennyi maradt meg a latintanulásból (és ez nyilván nem Platon, még mielőtt bárki kétségbe meri vonni, hogy egyáltalán van alapvető műveltségem). :) A lényeg: igenis, a nők legyenek nők. Csípővel, fenékkel, mellel, melegséggel, szeretettel, virgoncsággal és csillogással teliek. Inkább könyvet olvasok, mint kalóriatáblákat, és inkább eszem, mintsem hogy azt nézzem, mit hagyok ki az életemből. És tudjátok mit? Minden reggel magamba szeretek egy kicsit. Mert felébredve a hasam lapos, csípőcsontom újra látszik, van mellem is és fenekem is. Egyáltalán nem vagyok tökéletes. Még mocsok sok tennivaló van. De igenis, kedves fogpiszkáló és másokat lenéző barátaim: 55 felett is lehet kívánatos és csinos egy nő. És nem a korára értem.

Egyet soha ne felejtsetek: csak önmagatokért érdemes mindent csinálni. És nekem mindannyian kibaszottul tökéletesek vagytok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.