Míg egyesek mániákusan keresik a párjukat, addig másoknak az egyedüllét hozhat megváltást. Végre van időnk takarítani, mosni, teljes hangerőn hallgatni a mások szerint ciki kedvenc nótánkat (ami persze arról szól, milyen erősek is vagyunk és menjen minden pasi a pokolba).

És persze az elhanyagolt barátságokat is ápolhatjuk. Barátainknak majd bőszen ecseteljük, hogy mennyire sajnáljuk drága exünket, hiszen velünk megütötte a főnyereményt, mi szellemesek vagyunk, okosak és szépek (így egyben, csomagként, nem csak szépek, DE különösképpen okosak is), mi voltunk a csúcs, amit az exünk valaha életében elérhetett, bár igazából egyáltalán nem volt rá méltó, hogy megkapjon minket. Mi voltunk a nagy Ő, elvarázsoltuk, akár a mesékben, csókunk támasztotta fel.

Majd jön a „nekem egy talpraesett férfi kell, nem egy lelkileg sérült, olyan kell, aki tudja tisztelni bennem a NŐT, csupa nagybetűvel”, mi boldogan fogunk élni, míg az ex magányos vén trottyá válik, és persze szívből sajnáljuk a szerencsétlen hülyét.

Aztán amikor egyedül maradunk, csak bevalljuk, hogy nem hiába szerettük mi egykor azt a szerencsétlen hülyét, aki amúgy okos volt és sármos, csak egy nagyon nagy baja volt: nem kellettünk neki igazán. Csak játszott velünk anélkül, hogy mi tudtuk volna a játékszabályokat. De ha férfiakról van szó, nem mind játékosok vagyunk?

A játék hatalom, és ha a kezedben van az irányítás, biztos lehetsz benne, hogy nem te húzod a rövidebbet. De ám az is igaz, hogy vannak olyan férfiak, akiket csak az ágyban lehet irányítani. Ha minden nő csak szopást vállalna, mi lennénk a világ urai.

Lehet, hogy nem is mi választunk rosszul, egyszerűen csak a rossz pasikat vonzzuk be, a lelkileg sérült férfiak fétiseivé váltunk. De sajnos gyér a felhozatal, és ha csak meglendítem a tatyómat, biztos, hogy letarolok legalább öt balfaszt. Kell a játék ahhoz, hogy működjön a kapcsolat?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.09.21. 08:43:48

Sokat gondolkodom rajta, hogy az egyedülálló-nő-ség egy külön, élvezhető, megcélozható életforma, vagy egyáltalán: élet, vagy valamilyen hiányállapot, amit különféle szinteken és minőségben lehet túlélni vagy átvészelni. Akár jól és élvezettel is, de mindig ott a DE.

Ugyanígy gondolkodom a középkorúságon is: egy sajátos (és újszerű) műfaj, vagy a fiatalság elmúltának sebnyalogatása az és az idősektől elhatárolódó görcsös működési mód.

Válasz erre 

Fatal Ohne 2012.09.21. 09:46:43

@zelmavagyok: Ez mindig egy örök kérdés marad, és szerintem mindenki másképp válaszolna erre. Éppen azért, mert ami neked csak szenvedés, vagy túlélés, az másnak a vágyott cél.
A középkorúságban pedig mindig ott lesz a fiatalság elmúlása, amikor már más indokokat kell találnod a tetteidre, és nincs ember, aki ne félne akár csak egy kicsit is az idő múlásától.

Válasz erre 

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.09.21. 10:10:14

Épp fordítva, én jobban érzem magam középkorúként, "egyedülállóként egy gyerekkel", mint huszonharmincas éveimben. Más kérdés, hogy hozzátegyem-e: sajnos. Elvileg duplán kárvallottnak is érezhetném magam a társadalmi sztereotípiák alapján. És számos női blogban, naplóban látom ezt a kettősséget, saját érzésvilágot és a társadalmi tükör rosszalló vagy sajnálkozó pillantásaira adott választ... a tiédben is látni vélem.

Válasz erre 

Fatal Ohne 2012.09.21. 19:30:23

Egyáltalán nem szeretnék senki felett ítéletet mondani. Nem hiszem, hogy jogom lenne hozzá. A társadalmi sztereotípiákban sem hiszek. Mert skatulyába lehet húzni bármit a világon, de akkor éppen az értékét veszíti el. És hiszem, hogy a világ éppen attól jó és szép, hogy különböző felfogások élnek. Láttam én sok olyan embert, aki megfeszült, hogy a társadalmi elvárásoknak megfeleljen, és közben elveszítette önmagát, no meg persze soha sem lehet boldog.
Ha valaki boldog, teljesen mindegy, hogy azt egyedülállóként, fiatalként vagy éppen 20 éve házasként éri el.
Természetesen nekem is van elképzelésem, én mit szeretnék elérni, de akkor sem fogok a kardomba dőlni, ha az nem jön össze.
És legfőképpen: teljes mértékig el tudom azt fogadni, hogy másnak más tetszik.
Én itt csak kérdéseket vetek fel, amin az ember vagy elgondolkodik, vagy sem.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: