Agymenés, avagy még nem indult el az agyam

Kicsit elfáradtam. Tegnap egy igazán szürreális helyen voltunk, ingyen itallal, pulton egy szál fűzőben táncoló bártenderekkel, hangos zenével, fényekkel, tűzijátékkal... Mivel a tűsarkú cipőkben sétáló lánykák lába nem volt épp hálás, egy idő után páran már csak csoszogtak és a lábukat húzták. Mintha hirtelen a terem megtelt volna Toulouse Lautrecekkel, már csak éppen kánkánt nem jártak a lánykák a tánctéren. A férfiak kapatosak lettek, a nők pedig szabadok. A szellem szabadsága pedig a test szabadosságát hozta magával. Csábos, pillák alóli tekintetek, mosolyra húzódó szájak, egymás felé forduló testek, ritmusra meg-megringó csípők. Koktélok vagy éppen testes vörösborok a kézben, világító kockák, hangulatvilágítás, hangzavar.

Reggel meg kegyetlen óracsörgés, mert mint kiderült, nem szombat van. Amit mondjuk ma még nem bánok, mivel szombaton meg valami divatshowra várnak. Túl jól kritizáltam az előzőn, hát kellek megint az első sorba. Bár én mondtam, hogy ez tök felesleges, a legtöbb ruha, ami egy ilyen estén felvonul, nem hordásra találták ki. Vagy pontosabban: nem magyarországi hordásra. Ha itthon valaki ki merne lépni az utcára egy haute couture ruhában, akkor az emberek elszaladnának előle, mintha leprás lenne.

Kicsiny hazánk az ocó (csak a WestEndben tízszeres árréssel árult) tajvani egyenruhák hazája. Amivel nincs is gond, lehet, sőt, kell olyan ruhákat hordani, csak nem mindegy, hogyan. Lehet stílusosan öltözni kevés pénzből is. De ma ha végigmégy egy utcán, akkor csak tucatlányokat látsz. Piszkafa lábaikat vagy tornacsukába csomagolják a répagatya folytatásaként, vagy magassarkúban tipegnek, amiben nevetségesen nem bírnak vonulni. Mindenki ugyanúgy néz ki, tapadós gatya, mellkidobós vagy épp szintén tapadós felső, de arra rávéve egy hatalmas kardigán, mert hát na, adjunk már a tisztességre is, ha már lotyónak öltöztünk. Minden lány ugyanúgy néz ki, egyikben sincs semmi különleges.

Persze, van, aki úgy tűnik ki, hogy nem is a testalkatának megfelelően öltözik. Ki ne látott volna már husi lányokat kötözött sonkaként becuppanva egy tapadós, legalább két számmal kisebb gatyába, amire csak úgy kiplöttyed a hája? Félreértés ne essen. Nem a husikkal van a bajom, sőt, valami szintig én is az vagyok (mostanában a képeken vettem észre, milyen behízott fejem van, pedig nem híztam. Na jó, számottevően nem. :) ), de attól az ember lánya, ha már nem Adriana Lima, még hordhat szexis, de nem mindent előnytelenül kiadó ruhát.

De mivel itt a tavasz (mondom ITT A TAVASZ. Na. naaaaaa, gyerünk már), én is számot vetettem és új könyvem fantasztikus bemutatójára már kockahassal megyek. Elterveztem, úgy lesz. Mondjuk addig még van egy csomó időm, meg hát most ez még nem is menne vagy mehetne... :) De mivel egyik kedves kis pajtásommal megállapodtam, így ő május közepén már egy keskenyebb kiadást kap belőlem. (hehe, a könyvemből, amiben ő is szerepel. Na jóóó, nem. Én magam leszek keskenyebb. Elhatároztam. Így lesz. A szerkesztőm így is folyton baszogat, mert a könyvet el is kell adni. Nem, mintha az eddigi írásaimat ne vitték volna el anélkül, hogy nagyon feszegettük volna, ki írja :D )

Amúgy a "névtelenségben" vagy sokkal inkább az álnevekben ez a fantasztikus. Olyanok ízlését és életét befolyásolod, akik amúgy kígyót-békát kiabáltak rád, de annak az XY-nak az írásait meg falják a kis buták, és míg kiabálnak, hogy te féltékeny vagy rájuk, nem veszik észre, hogy a te szavaidat tanulják be, a te írásaidat falják Bibliaként. Butuska, butuska kiabálók... Nem, mintha ez nem lenne óriási elismerés számomra. Én is el szoktam küldeni magam a fenébe, így hát nem kifejezetten bántó, hogy a saját szavaimmal küld valaki a pi*ba. :)

Na, de a lényeg. Valaki adjon már nekem egy plasztik kártyát, egy amolyan bankkártyát, hogy helyesen fogalmazzak, amin nem kis összeg van, hogy az ilyen divatshowkon azért tudjak venni egy-két ruhát. A barátnőm szerint ugyanis most biztos szembe jön velem a kifutón az igaz szerelem egy kis fekete képében. És bár a pénzen vett szerelem nem szerelem, ellopni csak nem lophatok egy ruhát. :)

Szóval, ha valakinek van feles egy-két-pár százezre, amiket szívesen felajánlana, ígérem, esztétikai orgiát csapok számára a fantasztikus ruhákban való feszítéssel. Na jó, lássátok, milyen jó szívem van, meg is osztanám ezt egy-két nőtársammal, hogy ők is királynőnek érezhessék magukat. Na? Van jelentkező?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.