Monológ

Musculus sternocleido-mastoideus.

Mit akar tőlem ez a latin szócsoport, hogy itt zümmög a fülem körül, mint a légy, vagy mint a Pá, kis aranyom, pá dal, mely olykor munka közben felbukkan, barátaimmal egymásnak adogatjuk, míg végül nem tudunk szabadulni tőle. Növekvő erővel ráz a kényszer, hogy kimondjam. Ez arra emlékeztet, amit gyávaságból elvesztettem. Azokra, akiket elvesztettem. Hiába akarok felejteni. Nem hivatkozom semmilyen érzelgős emlékre a tanulószobából, a métázásról vagy a hosszú sétákról a Várban, a levélváltásainkról, a játszótéri ücsörgésekről vagy a pattogatott kukorica illatáról. Ami bennem él irántuk, az mind ravaszul, kerülő úton érkezett meg hozzám és egy közönyös terminus technicusban testesült meg a múltam. Azt jelenti, hogy a lelkem megint ott időzik náluk.

Most is kopog ez a bolondos szó koponyám falán, ahogy itthon ülök és a reggeli madárcsicsergésben várom a napfelkeltét. Még kitöltöttem a kávét a kedvenc csészémbe és végül itt maradtam veletek együtt. Bámulok ki az ablakon, és közben azon csodálkozom, hogy a természet vajon miért tartja olyan fontosnak az embert. Mármint, hogy tisztábban fejezzem ki magam, leginkább azt tartom különösnek, hogy miközben minden ember egyforma, mintha a világmindenség mércéje lenne, azonmód különbözünk is. A természet vajon miért pazarol annyi energiát a megalkotásra, hogy oly részletesen (egy jobb ügyhöz méltó gonddal) dolgozza ki minden kis ízecskéjét, a füle kacskaringóját, a szembogarát, az orra kagylóját, és még arra is ügyel, hogy a szíve percenként lehetőleg hatvanat verjen. Alapjában véve nem vagyunk fontosak. Az egyén nem fontos. Az embereknek gyári áruknak kellene lenni, nem ilyen művészi remekeknek. A természet rossz tréfát űz velünk. Ki kellene már végre fejezni őszintén azt a metafizikai igazságot, hogy potom holmik vagyunk, és szeszélyesen kellene összegyúrni az embert, gyártani átabotában, mint a cipőket a gyárak, melyek hol csatos, hol fűzős, hol cúgos cipőket gyártanak.

Akkor talán nem fájna annyira a mulandóságunk. Nem hinnénk, hogy mi vagyunk az élet mértéke és értéke. Hozzászoknánk ahhoz, amihez nem tudunk hozzászokni. El kell zarándokolnom az időben és meg kell keresnem magamat, hol jártam, mit beszéltem, mosolyogtam-e. Nem a jövőért aggódom, nem a holnapért. Ez most, mikor porig alázott és kicsiny vagyok, követelőzés lenne. A tegnapért aggódom, a múltért, mely már megszilárdult és formát öltött, az ócska szövetért, mely egykoron én voltam és amit boldogabb időkben azonnal eldobunk és elfelejtünk. És itt hibáztam.

És ilyenkor visszafeszítem a képzeletem, az akaratom, a reszkető idegrendszerem a múltba, és megteremtelek titeket és magamat is újra és újra, fájdalmasan és mindenhatóan, mint egykor az Isten. Ezt a titáni munkát végzi igazából mindenki. És hogy mi lesz holnap? Inkább csak annak örülök már, hogy voltam és nem annak, hogy vagyok. Hogy éltem egy héttel ezelőtt, hogy írtam, hogy szerettem, mosolyogtam. Míg bizonyossággal fel nem építem a múltban lévő önmagam a jelen számára a múlt hiányosságai és hibái nélkül, változással, erősödéssel, remélem, jobbulással, addig csak élek bitangul fél lábbal a múltban, fél lábbal a jelenben, sehol sem otthon, sehol sem biztonságban.

Vissza kell hozni magam és titeket és veletek együtt az élet rendjébe vetett hitemet. Mindig féltem a változástól. Írni is csak azért írtam, mert a változást nem bírtam elviselni. Arról írtam, hogy megváltoztak az arcok, az érzések, fájdalomról és örömről, és mostanában az éj leple alatt sokszor riadok arra a sejtelemre, hogy most valami olyan változások, olyan határok tolódnak elénk, amelyek idegenné tesznek mindent, ami eddig otthonos volt. De ez bármennyire is riaszt, tudom, hogy mögötte ott vár a szabadság. Leginkább az rémít, hogy bármit el tudnék érni, ha hinni mernék benne. A végtelennek tűnő lehetőségek szorítják gúzsba a szívünk. Isten felénk nyújtja a jövőt. Musculus sternocleido-mastoideus. Itt az ideje használni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.