Ami igazán fontos
2012.05.29. 02:37
A Seattle-i paralimpián történt. Kilenc testi vagy szellemi fogyatékos sorakozott fel a 100 méteres síkfutás indulóvonalán. Eldördült a startpisztoly, s a mezőny elindult – ha nem is vágtában, de a verseny boldog izgalmával.
Azaz nem az egész mezőny, mert egy fiú mindjárt az elején felbukott, majd még néhányszor, utoljára hangosan sírva fakadt. A többiek meghallották a sírást, lelassítottak, megálltak, aztán egytől egyig visszafordultak. Egy Down-kóros lány lehajolt hozzá és megpuszilta:
- Ettől mindjárt jobb lesz.
Akkor mind a kilencen összefogódzkodtak, és együtt sétáltak el a célig.
Az egész stadion felállt és tíz percig ünnepelt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.