Csalódni mégis jó

Éppen Adele-t hallgatok, és azon gondolkodtam, hogy igen, mindenkinek kell a csalódás. Adele a világ legjobb énekesnőjévé avanzsált, mert csalódott a szerelemben. Megírta a fájdalmát, a csalódását, amit számtalan nő himnuszként énekel már. Kiírta magából. A gyengeségét vette fel páncélként. Sikert faragott a szenvedésből.

És bár a közhiedelem az, hogy rettegnünk kell a csalódásoktól, én mégis azt mondom, a csalódás jó. Igen, a csalódás fájdalommal jár. Elveszítesz valamit, ami fáj, amit meggyászolsz, ami hiányzik. De minden veszteség csak fájdalomba csomagolt megkönnyebbülés.

A fájdalomnak teremtő ereje van. Mert minél jobban fáj, annál inkább érzed, hogy élsz és annál hamarabb igyekszel majd kiutat keresni, hogy megszüntesd a fájdalmat. És miközben fáj, észrevétlenül felállsz a földről és elindulsz az utadon. És minden egyes felállással csak te leszel erősebb.

Formálódsz. Igen, a formálódás is fájdalommal jár. Mert lelki operációkat végzel, érzéstelenítés nélkül. De ez az az út, aminek a végén jobb leszel.Több leszel. És egyszer csak a benned lakozó főnix a századik önégetés és újraéledés után elkezd szárnyalni. És már nem fogsz félni a tűztől, nem fogsz félni a hamutól. És már nem kell neked Paracelsus ahhoz, hogy lásd a csodát. Magad válsz a dallá, magad a hangszerré és magad válsz a csodává. És megtanulod, hogy a fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés viszont csak választás dolga.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.