Be my Valentine

Egy évvel ezelőtt ezen a napon kaptam egy köves arany gyűrűt. Bizony, OLYAN gyűrűt. Egy évvel később ez a gyűrű elindult, hogy egy olyan emberhez kerüljön, aki az elmúlt hónapok történései szerint jobban megérdemli. Nem írtam hozzá hosszú levelet. Mert minek.

Igen, ma Valentin-nap van. Az Amerikából idehurcolt giccsek és a gusztustalan kapitalizmus ünnepe. Van, aki ilyenkor rohan virágot, apró ajándékot venni a párjának. Ha már az év többi napján nem teszi, nem gondol a számára elvileg legfontosabbra, megteszi ma. Nem tudom, miért kell mindig valami indok arra, hogy meglepjük a másikat. Nem éppen elég az, hogy van nekünk? Hogy elvisel minket, amikor morgunk, velünk repül, ha örülünk és a vállán sírhatunk, hogy alá áll a tehernek, ha nyom az élet. Ezért már minden nap hálásak lehetnénk. De ezt nem csak egy társ teszi meg, a barátok is.

Mennyi értelme van Valentin-napon reggel az iskolába igyekvő lányka kezébe virágot nyomni? Mit kezd majd vele? Előadja a Kisherceg monológját a rózsáról? És mi értelme a szív alakú porfogóknak?

Vannak dolgok, amiket sosem fogok felfogni. Annyiban én is hadd áldozzak ennek a napnak: minden szerettem (vér és szív szerinti), akit tényleg szeretek, legyen nagyon boldog. De ne csak ma. Mindig. Akik nem lehetnek a szerelmükkel, azoknak türelmet a váráshoz és sok reményt, hogy újra hozzábújhassanak, akinek nincs párja, annak szerencsét és kitartást, mert hiszem, Isten mindenkinek szánt valakit. Csak meg kell találni, aki csak negyed részt is megérdemli az én szeretteim.

Én szeretlek titeket. És nem csak ma.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.